Prológus
Az erdő mélyén sötétség honol,A végtelen eső halkan dobol,
Titkosan suttog a szél sóhaja,
Életre kél az éjszaka dala.
A levelek csöndesen zizegnek,
Tócsákon hullámok izegnek.
Apró vízcseppek kergetik őket,
S a fekete felhők egyre csak gyűlnek.
Mégsem figyelem a sötét eget,
Rohan felém egy kövér eső-gyerek;
Izmom feszül átugrom kecsesen,
Fehér bundám rám tapad nedvesen.
Az ősi ösztön egyre csak hajt,
Puha mancsaim alig csapnak zajt.
Szabadság íze oly édes a számban,
Hogy elfelejtem minden más vágyam.
Az erdőn hatalmas robaj száguld,
Majd az eső hangja elárvul.
A szörnyű fájdalom belém harap,
Sötét fátyol hirtelen rám szakad.
Ernyedten fekszem a puha sárban,
A feledés körülölel lágyan;
A föld már nem csak az esőben ázik,
Hófehér bundám vörössé válik.
Még látom a közeledő árnyakat
S hallom az idegen vádakat,
De lelkem a túlvilágra készül,
S testem a halállal kibékül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése